2009. július 31., péntek

Nyenyi evolúció

Akik ismerik a Nyenyi-t, azok alighanem vegyes érzelmekkel viseltetnek eziránt a program iránt, amivel adatszolgáltatási kötelezettségüknek tehetnek eleget a munkavállalókat foglalkoztatók a nyugdíjjárulékokról stb.

Akik nem ismerik, látogassák meg az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság oldalát és örüljenek neki, hogy nem kell ilyenekkel foglalkozniuk :)

A múlt
Az említett adatszolgáltatást sokáig csak floppy lemezen vagy papíron lehetett teljesíteni az említett szervezetnek. Mivel floppy meghajtót az utóbbi években már nem nagyon látni, sok embernek okozott gondot a program indítóállományának beszerzése és telepítése.

Mivel én nagyon régen linux-ot használok, így kénytelen voltam ezt a DOS alapú programot dosemu-ban futtatni, egyébként teljes sikerrel. Szépen tudtam nyomtatni is, ellenben sok windows felhasználó nem tudott nyomtatni, vagy a karakterkészlet nem volt megfelelő, így a nyomtatás elég csúnyára sikerült (kalapos ékezetek jó esetben).

A jelen
2005-től a Nyenyi program windows alapú programként is elérhető lett. Megörültem, hogy akkor windows emulátor (wine) alatt fogom tudni futtatni. Sajnos nem igazán jött össze, annak ellenére, hogy windows emulátor alatt nagyon sok alkalmazás és akár 3D-s játék is képes futni.

Tehát maradt az, hogy a laptopomon előre telepített Windows XP Home operációs rendszermet migráltam VirtualBox alá. Egy pillanatra megijedtem azért, amikor a WGA közölte, hogy alihghanem lopott a windows-om, de aztán az internetes aktiválás tisztázta, hogy csak temérdek hardver cserélődött a windows alatt és emiatt bizonytalanodott el szegény zseni. Margóra jegyzem csak meg, hogy a javasolt útvonalon (Minden program -> Kellékek -> Rendszereszközök -> Windows aktiválása) nem volt található a Windows aktiválása menüpont.

Nyenyi futtatása
Tehát a Nyenyi elindult a VirtualBox alatt futtatott windows-on és szépen ki is töltöttem, amit ki kellett. Volt egy menü, ahol az előzőleg felvett 2 sort kitöröltem, majd újra felvittem normálisan (mivel rontottam, megesik).

Amikor a sorokat kitöröltem, újra elkezdtem felvenni a tételeket, most már a helyes dátumokkal. Viszont kaptam egy üzenetet, ami azóta is foglalkoztat.

Az én kérdésem az, hogy vajon miért kell egy ilyen tartalmú üzenetet megjeleníteni, mi célt szolgálhat?

Amennyire meg tudom ítélni, ez nem befolyásol semmit, nem lehet Cancel-t nyomni, tulajdonképpen semmi értelme, csak összezavarja a felhasználót, esetleg megnevetteti.

Mindenesetre elég szépen alakul a program, kimondottan fejlődik. Ha még a DBF állományoktól megszabadulna, valamint futna natívan linux alatt is (mint az abevjava nagyon szépen teszi), vagy legalábbis windows emulátorral, akkor lenne még igazán kívánatos. Sajnos erre egyelőre még várni kell.

2009. július 22., szerda

Biztonsági frissítés került kiadásra az eGroupWare StartIT Edition-ből

eGroupWare-ről tömören
Online, szerveroldali csoportmunka támogató rendszer, mely natív intuitív webes felülettel rendelkezik és főbb moduljai a következők:

  • Csoport naptár
  • Címjegyzék
  • Integrált email kliens (imap)
  • Teendők, feljegyzések
  • Dokumentumtár
  • Projektkezelő
  • Erőforráskezelő
  • Timesheet
  • Dash-board (Home)
  • Helpdesk (Tracker)
  • Fájlkezelő
  • Könyvjelzők
  • Wiki
  • Tudástár
  • Szavazások
  • Sajtó
  • Weboldal szerkesztő (CMS)
  • Belső üzenetküldő
  • Képregények

Habár a felület intuitív, a hatékony felhasználáshoz sok gyakorlás, tanulás szükséges.

A legutóbbi frissítés óta megjelent egy biztonsági bejelentés, miszerint az alkalmazott FCKeditor olyan hibával rendelkezik, amit rosszindulatú támadók távolról kihasználhatnak anélkül, hogy a rendszerbe be kellene jelentkezni.

Ezért minden felhasználónak ERŐSEN JAVASOLT a frissítés az újabb kiadásra!

A frissített csomag innen tölthető le.

Ezen felül létezik egy Extra csomag is, amiben további 4 modul van, amit csak az előfizetőink számára biztosítunk.

Ezek között utazási távolság nyilvántartás, munkaidő statisztika (projekt, idő, csoport, felhasználó szűréssel), hírlevél küldés (marketing tevékenységhez), és megbeszélés jegyzőkönyv vezető (automatikus PDF jegyzőkönyv küldés a résztvevőknek, feladatok automatikus kiosztása stb.) is elérhető.